Hétfőn esténként tűzi műsorára az egyik kereskedelmi csatorna Győzike valóságshow-ját, minden nézettséget felülmúló sikerrel. Vagyis még az is nézi, aki bírálja.


Győzike

— Mit mérlegeltél, mikor elvállaltad a show-t?
— Az életemet, a lelkemet, a családomat, a boldogságot és a zenekart. Számoltam a kockázatokkal, de a támadásokkal nem. Irigyek az emberek, ezért bántanak… Szerintem akinek nem tetszik az adás, ne nézze! De az emberek mégis megnézik, és természetesen azok is, akik támadnak!
— Mi a tanulsága az elmúlt hónapoknak?
— Mára megtanultam csöndben szenvedni. Rájöttem, nem az a fontos, hogy ismert és népszerű legyek, hanem hogy megtaláljam a lelki békém. És persze a család a legfontosabb, nem a siker.
— De akkor miért folytatod?
— A kihívás miatt.
— Nem féltél attól, hogy a kamerák állandó jelenlétében összeomlik a szerelmetek?
— Nincs semmi, ami szétválaszthatna bennünket. Amit isten összekötött, azt nem lehet szétválasztani.
— Az sem volt gond, mikor Amszterdamban félreérthető helyzetbe keveredtél?
— Gondolod, ha ilyen dolgon törném a fejem, a kamerák előtt tenném? A szép autót is megnézem, mégsem ülök bele! Nincs az a gyönyörű nő, akivel Beát megcsalnám!
— Mi a kapcsolatotok titka?
— Az a titok, hogy nincs titok. Nyíltak vagyunk egymáshoz. Egy oviba jártunk, majdnem harminc éve ismerjük egymást. Hosszú copfja volt, és mindig meghúztam. Akkoriban nagyon kényes lány volt ám!
— Mikor kezdődött a szerelmetek?
— Egy általánosba jártunk, de akkor még nem szerettem. Egyszerűen nem volt az esetem. Aztán nyolcadik után megláttam, és beleszerettem. Kicsit úgy, mint a filmekben. Bea jó asszony, egyetlen hibája van, a pénzszórás. Szeret „shoppingolni". Ha száz butik volna, százkettőbe menne be! De ezt is elfogadtam. Ahogy ő is, hogy én meg folyton fogyózom, mégis hízom. Ha összeveszünk, ki is békültünk. Lehet, hogy közben elrohanok otthonról, de mindig mindent megbeszélünk még aznap. Nem szabad haraggal lefeküdni.
— És amikor elvesztettétek a babát, az sem rendítette meg a viszonyotokat?
— Teljesen kikészültem, ezt a nézők is látták. Elvesztettem önmagam.
— Nem fizetsz túl nagy árat a show-ért?
— Ha az egészet egy kalap alá veszem, akkor nem. Viszont ha a nehezebb pillanatokra gondolok, akkor meg dehogynem. Tudod, mindig szerettem volna megvalósítani magamat, és gyerekkoromtól kezdve arról álmodtam, hogy egyszer majd ott állok a színpadon, és híres leszek. És most, ha már az isten megsegített, akkor nem szabad eldobnom egy ilyen lehetőséget.


Bea

— Mi volt az első gondolatod a show-val kapcsolatban?
— Nem bíztam az egészben. Aztán amikor láttam, hogy Győzi nem tudja eldönteni, azt mondtam neki: ha nagyon szeretnéd, én nem akadályozlak meg benne. Támogatlak. És aztán kérdeztük meg Evelynt, a nagylányunkat.
— Mit áldoztatok fel ezért a műsorért?
— Mindennek ára van. Eltávolodtunk azoktól az emberektől, akikkel napi kapcsolatban voltunk. Voltak, akik kifejezetten kérték. De a régi barátok megmaradtak. És sokan a műsor miatt szeretnének a barátaink lenni. De szerintem ez így nem működik.
— Mit szólsz a folytatáshoz?
— Először kicsit megijedtem, hogy soha nem lesz vége. Aztán meg persze jelentkeztek az elvonási tünetek: már szinte hiányzik is, ha a stáb nincs körülöttünk.
— Mire gondoltál, amikor Győzi rosszul lett?
— Nagyon megviselt. Azt mondtam, holnaptól mindenki menjen el! De amikor elrohant, még nem gondoltam, hogy ekkora baj van. Csak amikor hazajött, és megláttam, hogy falfehér, akkor tudtam, hogy valami nem stimmel. Ültem, és néztem magam elé. Mondta, hogy bekötötték az infúziót, el is sírtam magam. Egyébként nem vagyok sírós fajta. Ordítok, ha valami bajom van. Biztos, hogy nem is kapok soha infarktust.
— Nem csak Győzi egészségével voltak forgatás közben problémák…
— Nagyon megviselt a baba elvesztése, nem is szeretnék erről bármit is mondani. Még Győzivel sem beszéltük meg. Nem akartam felhozni, mert jól tudom, hogy nagyon haragszik rám a cipekedés miatt. Meg akarom várni, amíg megnyugszik. A két gyerek segített feldolgozni. Azt gondolom, így akarta az isten, ennyi elég.
— Nagyon korán mentél férjhez. Nem bántad meg?
— Szinte gyerekfejjel: tizenkilenc éves voltam. De utólag sem csinálnám másképp. Csak néha nem bánnám, ha kicsivel nagyobb mozgásterem lenne.
— Melyik volt a legnehezebb időszak a házasságotok alatt?
— Amikor Virágot vártam. Annyi fellépése volt a férjemnek, hogy egy évig szinte nem is láttam. Csak telefonon beszéltünk. Egy felkérést sem tudott visszautasítani, még Evelyn születésnapján sem. Akkor kezdtük el felújítani a házat, így otthon minden az én nyakamba szakadt. Azért voltam erre különösen érzékeny, mert Evelyn érkezésekor Győzi minden kívánságomat leste, és nagy volt a különbség, ráadásul egy terhes nő mindent máshogy értékel. Végül egy családi beszélgetésnek köszönhetően rendeződtek a dolgok.
— Győzike sokat piszkál a vásárlási mániád miatt. Hogyan jársz túl az eszén?
— Nagyon a fogához veri a garast, de van, hogy sikerül kikényszerítenem belőle egy keveset. Ha pedig nem kapok, ügyeskedem: állandóan szétszórja a pénzét a házban, én meg összeszedem. Ha keresi, azt mondom, nem láttam. Vagy a kosztpénzből spórolok, hogy maradjon „shoppingolni". De amikor megmutatom, mit vettem, soha nem haragszik. Sőt, az is előfordul, hogy ha már nagyon le vagyok lakva, akkor ő küld, zavar el vásárolni! Talán azért van ez a mániám, mert valójában szeretném valamivel egy kicsit megvalósítani önmagamat.
— Milyen területen?
— Elvégezném az óvónőképzőt, s nyitnék egy magánóvodát. De még nem tudom, végül mi lesz belőle. Attól is függ, hogy valóban elköltözünk-e.
— Gyakran veszekedtek a kamera előtt. Minden rendben van köztetek?
— Nem létezik álomszerű kapcsolat. Egy-egy összeveszés után hajnalig rágódunk, de mindig megmondjuk egymásnak, ha valami nem tetszik. Győzi minden gondolatát ismerem, és ő is az enyéimet. Nincs titkunk egymás előtt.