Most éppen nagymamája születésnapjára utazott haza Németországból, de ha már itt van, ezer dolog befut még: címlapfotózás, interjú, barátok. Ez már így természetes, itthon mindig sűrűbbek a napjai. De Dorka figyel arra, hogy a pörgés után legyen egy kis nyugalom. Nem feszíti, nem szervezi túl magát, és amikor érzi, hogy hirtelen túl sok lett körülötte minden, behúzza a kéziféket.

Gyakran jössz haza Berlinből?

Havonta egyszer mindenképp. Sokszor úton vagyok, és szeretem is ezt az életformát. Soha nem gondolkodtam azon, hol telepedjek le véglegesen, hiszen mindkét hely kell nekem a létezéshez. Kint nem bírnám hosszasan a család nélkül, itthon meg nem lennék meg a film nélkül.

Itthon is készül film…

De nincsenek filmszínészek. Színházi színészek vannak, akik játszanak filmekben is. De kizárólag a filmezésből Magyarországon nem lehet megélni. Németországban mások a viszonyok, ezért döntöttem úgy, hogy ezt az életformát választom. Nincs okom panaszra. De azért itthon is forgatok, most fejeztem be egy filmet, galériatulajdonost játszottam az Igazából apa című vígjátékban, Novák Emil rendezésében, Berlinben pedig orosz énekesnőt alakítok egy kétrészes tévéfilmben. Ezért tanulok most gőzerővel operaéneklést és orosz akcentust.

Már ennyire jól megy a német, hogy egyenesen külön akcentust kell tanulnod?

A magyar akcentust nem kell tanulnom, az van (mosolyog). De hogy oroszos legyen a kiejtésem, azt gyakorolnom kell. Egyébként nem baj, hogy érezni a beszédemen az idegen tónusokat, hiszen a karakterem is nagyon más, mint az észak-európai embereké. Sokkal inkább latin típus vagyok, és ennek vannak jó és rossz oldalai is. Volt már olyan szerep, amit szerettem volna, de nem kaptam meg, mert ránézésre nem vagyok germán alkat. Más lehetőségeknél viszont én lehetek a nyertes.

Miért pont Németországba költöztél?

Forgattam Rolf Schuebel rendezővel a Szomorú vasárnap című filmben, és ő mondta, hogy kezdjek el németül tanulni, mert úgy gondolja, kint is dolgozhatnék. Aztán amikor úgy éreztem, hogy itthon elfogyott körülöttem a levegő, kimentem Berlinbe, és ott lassan beindult valami. Ma már Londonban is van ügynököm, ha esetleg arrafelé adódna jó lehetőség. De már nem érzem azt, hogy mindenáron mennem kell, hiszen jól megvagyok a helyemen, ebben a német-magyar ingajáratban.

Mennyire mások az itthoni munkáid?

Lassan tizenöt éve dolgozom, és itthon szinte mindenki ismer mindenkit a filmes szakmában, ezért aztán családi nyaralás hangulata van a forgatásoknak. Igazán bensőséges a légkör.

Mennyire tartanak téged itthon külföldinek?

Nem érzem, hogy másként kezelnének, én pedig örülök, ha a régi barátaimmal forgathatok.

Mekkora mostanában körülötted a médiahisztéria? Emlékszem, az esküvődön még szépen gyülekeztek az újságírók...

Szerencsére már nem talál olyan érdekesnek a bulvármédia, és ettől sokkal jobban vagyok. Magam is megdöbbenek egyébként, hogy menynyit változik a média. Mikor kijöttem a főiskoláról, még normális újságírók tettek fel normális kérdéseket, és azt írták le, amit mondtam. Aztán ez kezdett eltorzulni. Kialakult egy olyan helyzet, hogy teljes valótlanságok jelentek meg... Szóval jól jött a költözés. Kint senki nincs rám szállva.

Érezni benned a keménységet.

Én a színészetben találtam meg a helyem. Tudom, hogy a médiában való szereplés ennek velejárója, és örülök is, ha megjelenik egy jó kép rólam vagy egy jó beszélgetés velem, de ez valahogy nem az én terepem. Nem is tudom igazán komolyan venni az egészet, persze azért csinálom… De arra is rájöttem, hogy ha elhagyom azt a pici kockát, amiben élek, akkor képes vagyok kívülről rálátni a rendszerre. Még annyi más rendszer van, és amiben élünk, csak egy a sok közül.

Folytatás a Maximában!