A Belváros egy eldugott szegletében ajánlja fel a találkozót. Békés hely, mécsesek mutatják, merre a bejárat. Bent keleti zene szól, Iván a pultnál beszélget. Látszik, hogy régi ismerős itt. Előre megrendeli a lapacho teát, és a szeparé felé veszi az irányt. Cipő le, törökülés a párnára, és még teát is ajánl: jázminos zöldet. Végül egy Earl Greyben egyezünk ki. Iván odavan az illatától.

Kérsz egy csészével te is?

Nem, tein van benne, én meg egy méregtelenítőkúra közepén vagyok. Nem tenne most jót. Tavasszal és ősszel fontos a tisztítás, tisztulás, így nemcsak a test, a lélek is felszabadul kicsit. A lapacho meg jó immunerősítő – ez sem árt így évszakváltáskor.

Csak egy kis tea és semmi más?

Később barna rizs vagy hajdina. Elég, hidd el.

És hol a hús, kóla, hamburger, kávé?

Húst háromhavonta ha eszem, és nem is kívánok többet. Gyorsétterembe pedig évek óta nem jártam. Kávét sosem ittam, nem szeretem az ízét. Inkább a keleti ízek vonzanak. Például szívesen csinálok magamnak wokban rizst jó sok zöldséggel. Szeretem a thai konyhát, és a szusi is jöhet.

És honnan jött a hajdina?

A jógimesterem ajánlotta. Sokat tanultam tőle.

Ezt a jógapózt is ő mutatta, ahogy most ülsz?

Ez nem jógapóz, csak így kényelmes. Amúgy minden reggel úgy háromnegyed órát szoktam jógázni. Ha ez megvan, indulhat a nap. Ne nézz így, jólesik. Nekem a reggeli teához és tusoláshoz hozzátartoznak a gyakorlatok. De nem ragaszkodom hozzá görcsösen, előfordul, hogy egy-egy alkalom kimarad. Attól még megy tovább az élet.

Úgy hallottam, azért te sem voltál mindig ennyire kiegyensúlyozott…

Sosem csináltam titkot abból, hogy az életemet gyökeresen megváltoztatta a 2007 tavaszán történt autóbaleset. Komoly jel volt, nehéz lett volna nem észrevenni. A figyelmetlenségem, rohanásom, pörgésem odavezetett, hogy egy ártatlan emberben kárt tettem. Sokféleképpen megmagyarázhattam volna ezt az esetet magamnak és másoknak, de én a félrebeszélés helyett megértettem: eljött a változás ideje. Hogy nem azon az úton járok, amiért itt vagyok, és meg kell keresnem önmagamat, akit a rohanásban valahol elhagytam.

Kemény dolog szembenézni a hibáinkkal…

Relatív, mit nevezünk hibának. Ki ezt, ki azt. Ha valamiről úgy érzed, ez nem te vagy, akkor rajtad áll, hogy változtass. Hányan vannak, akik hiába ütköznek folyton falba, hiába kapják fentről a jeleket, mégis ugyanúgy élik az életüket! Akár halálukig képtelenek változtatni. Én is túlléphettem volna ezen a baleseten, hogy csak rossz napom volt, nem figyeltem, majd legközelebb óvatosabb leszek, és élhettem volna ugyanúgy. De inkább elgondolkodtam, és változtattam.

Folytatás a Maximában!