Mező Misi énekes, Szabó Tibi zeneszerző, gitáros. A csapat ötven százaléka. (Képünkön a két jobb szélső.) Kettejükkel találkoztam egy kora nyári délutánon. A fiúk nem szeretik a fölösleges puccparádét, ezért a Szent István park egyik padjára kuporodtunk le édes hármasban egy kis könnyed csevejre, és néztük, ahogy a Duna kényelmesen hömpölyög medrében. Mint minden valamirevaló újságíró, igyekeztem alaposan felkészülni a találkozásra. Azt már előre tudtam, hogy feltétlenül meg szeretném kérdezni a fiúkat, mégis mi közük van a csodás latin terminus technicushoz, amit névül választottak a bandának. Hogy utánanézzek, pontosan mit jelent magyarul, ha az ember magna cum laudéval végez az egyetemen, beütöttem a kifejezést egy internetes keresőprogramba. Ekkor kaptam kisebbfajta sokkot: mintegy kétmillió 670 ezer találat jelent meg, de hiába is próbáltam beazonosítani az általam keresett fogalmat, merthogy a net szerint a Magna Cum Laude nem más, mint egy gyulai zenekar, akik június 5-én világraszóló koncerttel ünneplik tizedik születésnapjukat, és egyben új albumukat is. Tíz év alatt a fiúk eljutottak oda, hogy ma már senki nem végezhet magna cum laudéval, mert ők bitorolják e fogalom jelentését. Így megelégszünk azzal, hogy mi is a Magna Cum Laude koncertjén végezzük.

Nem akartok a közeli elegáns kávézóba beülni, mert: „csak egyszerű vidéki gyerekek vagytok", mint mondtátok. Három Fonogram és két Viva Comet Díj után nehéz ezt megérteni.

Tibi: Misi csak két éve költözött fel Pestre. Ami menedzsmenti szempontból is fontos volt, mert Gyula városa innen 250 kilométer. Annyira nem sarkítjuk ki, hogy olyan jelzőket használjunk, „vidéki, pesti vagy nagyvárosi", mert jó emberek vannak, meg rossz emberek. Ez a lényeg. Csak a gépezet és a felgyorsulás közti arány más. Otthon sokkal lassabb minden, kiülünk egy sörözőbe, ott csordogál egy kis tó. Nyilván itt is meg lehet ezt tenni, de a Duna, ami mellett most ülünk, nagyobb víz. Az alkotási fázishoz kell az otthoni nyugalom, ami megteremti a légkört, viszont az összes olyan dolog, ami működteti az egészet, itt van. És ez így jó.

Misi: Nekem is fura volt ez a kicsit arctalan város, de ahogy egyre többet élek itt, már értem, hogy miért történik ez. Itt sokkal több impulzus éri az embert, ami ugye az inspiráció az alkotáshoz. És valamennyire meg is szerettem ezt az életmódot – „ájlávjú", Budapest.

Elképesztően szimpatikus számomra, hogy a honlapotokon folyamatosan tartjátok a kapcsolatot a rajongókkal. Úgy tűnik, ti tényleg akartok kommunikálni velük!

Misi: Egyvalakinek köszönhetünk mindent, és az a közönség. Hogyha ők nem lennének, akkor mi hiába zenélnénk. A zenélés nem más, mint érzések és energiák ide-oda passzolgatása a közönség és a zenekar között. Ötven-ötven százalékból áll össze a végeredmény. Régóta tudjuk már, ha nem jó a közönség, akkor nem lesz jó a koncert sem.

Folytatás a Maximában!