2014.09.16., kedd
SZTÁR
AKTUÁLIS
ÉLETMÓD
EZOTÉRIA
UTAZÁS
KARRIER
ÕSZINTÉN
MAXIMA KONYHÁJA


Mennyiből lehet ma felnevelni egy gyereket?
Ki jár jól az új családi pótlékkal?
Mit tehet egy fiatal nő, ha kisbabát szeretne? Egy időre feladja a karrierjét, szülési szabadságra megy, majd néhány évig otthon marad a kisbabával. Ez lenne az élet természetes rendje...

Viszont a gyerekek után járó állami támogatások összege egyelőre nem engedi, hogy mindezt valóban nyugodt szívvel tegyük meg.

A napokban jelentette be a kormány, hogy a jövő évtől emelni fog a családi pótlék összegén, és módosítja a gyerekeket érintő támogatási rendszert. Már épp ideje volt. A többgyerekes családok harmadában ugyanis a létszükségletek (ennivaló, cipő, ruha) kielégítésére sem jut elegendő pénz, nem beszélve olyan „luxuskiadásokról", mint a könyvek, a játékok vagy egy nyaralás. Ennek ellenére — az 1999-ben bevezetett családi adókedvezmény következtében — ma Magyarországon a közös forintokból több jut azoknak a családoknak, amelyeknek egyébként is több van, és lényegesen kevesebb azoknak, amelyeknek minden forint számítana. Az állam, célja szerint, ezen változtatna jövőre.


„Mi hatan vagyunk"


Mónika és férje jól végiggondolták, milyen változásokat hozhat életükbe egy későn jött utód, de bizakodtak, és három nagy gyermekük mellé (Flóra 16, Petra Sára 14, Vencel 12 éves) nyugodt szívvel vállaltak egy negyediket (3) is.
„Természetesen mindketten dolgoztunk: a férjem iskolaigazgató, én pedig akkoriban egy magazin felelős szerkesztője voltam — mondja Török Mónika újságíró. — Úgy gondoltuk, hogy a negyedik gyerek mellett is minden további nélkül tudom majd folytatni a munkámat, hiszen az jellegéből adódóan nem kívánta meg a napi nyolcórás jelenlétet, ráadásul otthon is minden eszközöm megvolt ahhoz, hogy ugyanúgy dolgozhassak tovább, mint a szerkesztőségben. Rutinos anyukaként a terhességem idején sem tétlenkedtem, ugyanannyit jártam be, mint azelőtt. Május elsején még bementem a munkahelyemre elköszönni és megtervezni a továbbiakat – és május 10-én hajnalban megszültem Mirát. De mivel az újságírók többsége sajnos kényszervállalkozó, így szülési szabadság vagy bármiféle ellátás a munkaadótól nekik nem jár —, én a főnökeimmel úgy állapodtam meg, hogy saját szabadságom terhére időzöm otthon a babával, és szeptembertől újra munkába állok. Erre azonban már nem tartottak igényt, így négygyerekes kismamaként állhattam neki munkát keresni. Mivel nem rendelkeztem »rendes« munkaviszonnyal (akkor már kereken tizenöt éve), a gyerekek után csak azt kaptam, ami mindenkinek alanyi jogon jár: a családi pótlékot (nagyjából harmincezer forintot) és a minimális gyest, ami akkor tizenhétezer forint körül volt. Egy hatfős család életében ez nem akkora tétel. Mivel gyakorlatilag addig én voltam a családfenntartó — közalkalmazott iskolaigazgató férjem nem keresett túl sokat —, a munkám elvesztésével az anyagi helyzetünk teljesen ellehetetlenült. Egy időre ugyan el tudtam helyezkedni egy napilapnál, de gazdasági okokból az is megszűnt. Tisztában vagyok vele, hogy igényelhetnék egyszeri vagy rendszeres nevelési támogatást, szociális segélyt az önkormányzattól, de nem szívesen oroznám el a valóban szörnyű helyzetben lévő családok elől. Az általános iskolás gyerekeknek szerencsére a tankönyv ingyenes – de nálunk a három »nagy« közül kettő már gimnazista. Járna még nekünk ingyenes óvodai ellátás is, ha lenne igazolt munkaviszonyom. De nincs. Azóta minden munkát elvállalok, amihez értek, honlapszerkesztést, könyvek lektorálását, cikkírást. Saját bőrömön tapasztaltam meg, amit a gazdasági szakemberek állítanak: minden egyes gyermek megjelenésével súlyosan szegényedik a család — anyagilag. Lehet bűvészkedni a számokkal, meg nagyokat mondani, de a valóság az, hogy a nagy család ma gyakorlatilag egyenlő az anyagi lecsúszással, az elszegényedéssel. Gyakran gondolok arra, hogy az olyan családokban, ahol a szülők képzetlenek vagy betegek, milyen kilátástalan, emberhez méltatlan életre vannak kényszerítve a gyerekek."


Egyedül két gyerekkel


Kata huszonkét évesen szülte első gyermekét, Nikit (14), majd nyolc évvel később a másodikat, Pannát (5). Mivel házassága zátonyra futott, egyedül maradt a két lánnyal.
„Közgazdasági szakközépiskolát végeztem, azóta asszisztensként dolgozom — mondja Horváth Kata (35). — Bár fiatalon lettem anyuka, egyáltalán nem bántam meg. A gondok ellenére sem. Amikor az első babával várandós lettem, alkalmazásban álltam, így onnan mentem el szabadságra a szülés előtt három héttel. Nikivel aztán két évet otthon tudtam maradni, és gyedet kaptam, de akkor még mellettem volt a férjem, és az ő keresetéből éltünk. Emellett részmunkaidőben én is dolgoztam, hiszen a támogatás összege nevetséges volt. Második terhességem idején már a férjem cégénél álltam alkalmazásban, így sikerült két évet Pannával is otthon maradnom. A kapcsolatunk viszont megromlott, és még nem volt kétéves a lányom, amikor elváltunk. A két gyerekkel egyedül állhattam neki bölcsödét és munkát keresni. Időbe telt, mire el tudtam helyezkedni, és a kicsit is csak szeptembertől adhattam be a bölcsibe, mivel májusi gyerek. Szerencsém van, mert míg nem találtam munkát, az exférjem segített minket, és saját ingatlannal is rendelkezem. Igaz, hogy csak egy ötven négyzetméteres panellakással, de legalább mindenkinek van külön szobája. Egyedülállóként nem könnyű két gyerekkel, a családi pótlék mindössze tizennégyezer forint. Nemrég igényeltem támogatást is az önkormányzattól, amely, ha megítélik, egy éven át havi ötezerötszáz forint fűtésrezsi-kiegészítést jelent, de ez a téli húszezer forintos számlához mérve elég kevés. Szerencsére a tankönyveket ingyen kapjuk, és a gyerekek étkeztetéséért sem kell fizetnem. De mindezt kijárni elég körülményes volt. Lehetőségeim szerint próbálok úgy gazdálkodni, hogy a gyerekeimnek mindent megadjak, amire szükségük van, ám ez nem mindig sikerül. A jövő évi emelés mindenképpen jól jönne, csak attól tartok, hogy mire megkapjuk, az árak is emelkednek. Egy gyerekruha vagy -cipő pedig már ma is jelentős kiadásnak számít."


Tervezett változtatások

A ma három forrásból (családi pótlék, adókedvezmény, pénzbeli rendszeres gyermekvédelmi támogatás) egyenlőtlenül szétosztott támogatások helyett minden, gyermeket nevelő család azonos, magasabb összegű családi pótlékot kapna. A törvény, mely a tervek szerint 2006. január elsején lépne életbe, a családok 90 százalékának adna több pénzt, mindenkinek alanyi jogon, jövedelemtől függetlenül, egységesen.

Engedmény a kismamáknak
Jövőre – a gyes megtartása mellett – az anya már teljes munkaidőben is dolgozhatna, ha a gyerek elmúlt egyéves. Csak a jövedelme után kellene adóznia, a gyes változatlanul adómentes lenne. A gyerek egyéves koráig azonban továbbra is tilos lenne a munkavállalás.

Ki kapna adókedvezményt?
Az adókedvezményt ma csak a magasabb jövedelemmel rendelkező családok tudják igazán igénybe venni, így ezen is változtatnának. (Havi összege most még egy gyerek után 3000, két gyerek után 4000, három vagy több gyerek után 10000 forint.) Megszűnne az egy- és kétgyerekes családok adókedvezménye. Az új rendszerben magasabb ellátást biztosítanának, mint ami a családi pótlék és az adókedvezmény együttes összege volt. Korlátozott mértékben, de megmaradna a három- és többgyerekes családok adókedvezménye: 4000 forint/hó lenne évi 3,4 millió forintos jövedelemig, viszont ezen az összegen felül fokozatosan csökkenne, és évi 4 millió (havi 330 ezer) forint jövedelem esetén megszűnne. Így vonnák meg a támogatást azoktól, akik nincsenek igazán rászorulva.


Megszűnik és átalakul

‹ Az eddig 13. haviként folyósított családi pótlék beépülne a megemelt havi juttatásba.
‹ Míg a rászorulók eddig csak kérelem útján, anyagi helyzetük kivizsgálása után juthattak rendszeres gyerekvédelmi támogatáshoz (mely ma 5430 forint/hó), a jövőben ezt is a családi pótlék részeként, emberi méltóságuk tiszteletben tartásával, alanyi jogon kapnák. (Erre a támogatásra most azon családok jogosultak, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum legkisebb összegét, amely 2005-ben 24700 forint.) Megmaradnak viszont azok a természetbeni juttatások, amelyek eddig is jártak: ingyen tankönyv, kedvezményes és ingyenes étkezés.
‹ A kormány jövőre, iskolakezdésre tervez egy egyszeri, ötezer forintos családi támogatást is.


Hogyan változna a családi pótlék összege jövőre?

– Egygyerekes családnak 5100 Ft -> 11000 Ft
– Kétgyerekes családnak 12400 Ft -> 24000 Ft
– Háromgyerekes családnak 23400 -> Ft 42000 Ft
– Minden további gyerek után 7800 -> Ft 14000 Ft

Egyedülállóknak
– Egy gyerek után 6000 Ft -> 12000 Ft
– Két gyerek után 14400 Ft -> 26000 Ft
– Három gyerek után 25200 Ft -> 45000 Ft
– Minden további gyerek után 8400 Ft -> 15000 Ft


További információ:
www.csalad.lap.hu
www.icsszem.hu
www.magyarorszag.hu

A rovat összes cikke »