|
| |
|
| |
|
|
| |
hozzászólás |
fórumtérkép |
hozzászólások időrendi sorrendben »
|
|
| |
|
|
| |
|
| |
Kedves Szabolcs!
Először a második kérdésére válaszolnék: az törvényes öröklés rendje szerint a gyermekek örökölnek, a kieső gyermek helyén pedig annak gyermekei. Az Önök esetében tehát, ha a nagymamának 3 gyermeke van, akkor a hagyaték három felé oszlik, illetve ha az Önök édesanyja már nem él (ez nem derült ki a leveléből pontosan), akkor az ő helyén Önök hatan örökölnek egyenlő részben, azaz az egyharmad rész egy-egy hatodát). Kizárni végrendelettel, illetve öröklési szerződéssel lehet valakit az öröklésből. Kizárásá esetén is jár azonban a kötelesrész fele.
Az első kérdése vonatkozásában javasolnám, hogy vegyék fel a kapcsolatot a közjegyzővel, aki meg tudja mondani, hogy kinek postázta az iratokat.
Üdvözlettel: dr. Kovács Kinga
|
|
| |
|
|
| |
|
|
| |
|
| |
Tisztelt Cím!
Édesanyám 1 éve meghalt! A hagyatéki tárgyaláson nővéremmel együtt lemondtunk kisebb testvéreink javára (1/12-1/12 részünkről). A hagyatéki tárgyaláson a "jegyzőkönyv" minden oldalát íratták alá velünk illetve azt mondta a jegyző hogy majd a többi papírt édesapámmal küldi el, hogy ne kelljen bemennünk érte.(Kapcsolatunk nem valami jó apámmal ezt hozzá teszem!) Mi a mai napig nem kaptunk semmijen papírt a tárgyalásról pedig már pár hónapja volt. Kérdésem: Nem kellett volna aláírnunk még papírokat utánna esetleg? Milyen jogi károk értek minket (fellebezés ... stb.)? Van-e lehetőség visszaperelni a pénzt illetve van-e esély rá hogy visszakapjuk?
Másik kérdésem: úgy hallottam módosult az öröklés.
Nagymamámnak van 2 gyermeke illetve édesanyám után 6 testvéremmel örökölnénk.
Úgy hallottam hogy nem harmadolódik a vagyon már (mi hatan a harmad hatod részét kapnánk) hanem egyenlő részben örökölünk (2 gyerek + 6 unoka), tehát 8-adolódik.
Kérem írja meg jelenleg milyen törvény vonatkozik az öröklésre.
Szertné nagymamánk kizárni a 4 testvérünket hogy csak ketten a nővéremmel kapjuk meg az anyai részt ő utána (nagypapám már meghalt).
Ehhez mi a teendőnk?
Várom mielőbbi válaszát!!!
Köszönettel:
Horváth Szabolcs
|
|
| |
|
|
| |
hozzászólás |
fórumtérkép |
hozzászólások időrendi sorrendben » |
|
|
|